Tudom, amit tudok...!

Ami nem vagyok

Egyre-másra derül ki, hogy mennyire jó itt kérem egy-két dolog. Merthogy jó kis élet néz ki nekem itt, de ha ilyen meg olyan lennék, akkor akár búcsút is mondhatnék ennek a helynek.

Például, tök jó, hogy nem vagyok cica-allergiás. Merthogy itt van ugye Micó, és hát, ha nekem bajom lenne vele, nyilván nem neki kellene mennie: ő van itt régebben ;)

Aztán az is még jó, hogy nem vagyok semmiféle fű-allergiás. Mert az itt van bőven (úgy értem: fű). És amikor a hét napból 9 napon füvet kell nyírni, ez a tény - mármint, hogy nem vagyok - sok kellemetlenségtől megkímél.

Aztán még az is jó, hogy nem érdekel a tévé. Mióta itt vagyok - másfél hónapja -, ebben a házban kétszer volt bekapcsolva a tévé. (Plusz odaát, mikor Forma1 van). Ennyi. Ja, a múltkor takarítottam, és áttöröltem a távkapcsolót. Ha nekem volna némi közöm a tévéhez, most eléggé szenvednék.

Ma pedig az derült ki, milyen jó, hogy nincs tériszonyom. Ez mondjuk már a múltkor kiderülhetett volna, mikor a tetőtér festésénél olyan létramutatványokra kényszerültem, amiket Csongi biztos nem engedett volna, ha látja (nemrégiben a balesetire járt az édesanyjával, aki csak egy függönyt akart kicserélni... és hát kicsit aggódós lett. mármint Csongi.) De ma, amikor a luxusbörtönnek csúfolt kuckó tetőterében gyakorlatilag két és fél méter magasban kellett a feljáró fölött matracra-lepedőt-húzni (holnap egy gyerekcsoport jön), akkor örültem, hogy nincs efféle "fogyatékosságom"...

Új perspektíva ;)

Már két napja nem csinálok semmit, tiszta depi lettem tőle, mert annyi mindent kellene, de valahogy mégse vitt rá a lélek, hogy leüljek a géphez. Ettől persze tele lettem lelkiismeret-furdalással, végül tegnap este fél nyolckor ágyba bújtam. De nem lett jobb mára se. A vicc az, hogy így még fűzni se volt kedvem, mert a lelkem eltelt a haszontalanságérzéssel.

Mire kezdett felsejleni, hogy mi a bajom. Hát az, hogy az íróasztalom arccal a legbelső fal felé néz(ett). Ezt világéletemben utáltam, mindig úgy fordítottam az asztalt, hogy a hátam legyen a fal felé, az arcom a szoba felé forduljon.

Na, jó kis agyalás következett - ez már sokkal jobb érzés -, és végül átrendeztem a szobát. Nem tudom, hogy végleges-e, mert most sem a szoba felé nézek, viszont egy szinte plafontól szinte padlóig érő nagy duplaablak előtt ülök, egy borostyánnal befutott kőfallal körülvett kis mediterrán kertre nézek (virágok, sziklakert, kovácsoltvas kerti bútorok), és mellettem a nyitott ajtó, amivel kapcsolódom a közös térhez. Sokkal jobb lett. Meglátom üzem közben, hogy érzem magam ebben az új elrendezésben. Van még ötletem, de tény, hogy ezzel bontom meg legkevésbé a szoba egyensúlyát. (Jó duma, mi? Látszik, hogy belsőépítésszel élek egy fedél alatt :))) )

Gyöngybeszerzés - megelégedéssel

Ezennel lelkendezés következik. Mert az rendben van, hogy maga blog, mint műfaj nyilván úgy született (szerintem legalábbis tuti), hogy valakinek valami céggel vagy hivatallal valami baja volt, és mivel nem kapott elégtételt, megőrülés helyett inkább kiblogolta a világba, de azért, ha valami jó, azt is tessék kérem nyilvánosba írni.

Megszületett ugyanis a tökéletes megoldás a gyöngybeszerzésre. De úgy tökéletes, hogy még a helyben-Pesten-vásárlásnál is sokkalta tökéletesebb. Ez volt az első kapcsolatom a Gyöngyvilággal, és jelentem: meg vagyok elégedve.

Szerdán leültem a gép elé, és szépen a webshopból összeválogattam a rendelést. Nincs meglepetés, nincs reménykedés: ami nincs készleten, azonnal visszadobja a rendszer (kedvesen felajánlva, hogy ha kérem, szólnak, amint lesz), tehát azonnal tudom helyettesíteni, ha akarom. Azonnal kaptam mélt, hogy pontosan azt kértem-e, és hogy ennyi meg ennyi lesz.

Még szerdán át is utaltam a pénzt, jött is egy hívás, hogy biztos az-e a címem ;) (Tudod, A seholcímű lány). Másnap - tehát csütörtökön - jött a mél, hogy a csomagom úton van. És pénteken meg is érkezett. Ez a történet mindössze 200 Ft-omba került (plusz az utalás díja, meg majdan az adó ugyebár...). Mindent összevetve is kevesebb, mint egy pesti metrójegy (a ráfordított fél napról nem is beszélve). Amiből elméletileg kettő kellett volna hivatalosan, de hát nem korrekt mindkettővel összehasonlítani, mert általában felezőben utaztam mindig.

Na az igaz, hogy ha ötezer alatti a rendelés, akkor 490 lett volna. De hát ki bír ötezer alatt rendelni egy gyöngyboltból? nyilván ésszel él az ember, és összevárja-válogatja a rendelését.

Ha minden igaz, és hamarosan a bankok közi utalások is már aznap realizálódnak, akkor van esély, hogy mindez még egy nappal rövidebb időt vesz igénybe. Na?

Munka vagy szórakozás?

Mindig megdöbbent, mennyire bűntudatra vagyunk szocializálva.

Tegnap jó idő volt, és tudtam, hogy hamarosan nem lesz, kedvem is volt, hát végignagytakarítottam a házat. Tudod, olyan bútorokat elhúzkodósan.

Ebéd utánra maradt még egy órányi, de akkor már a nagyon nagyján túl voltam. Jólesett volna leülni pihenni, meg kicsit fűzni, mert már csak kicsike hiányzott a narancs-keltás karkötőből. De nem bírtam. Először be kellett fejezni a takarítást.

Igen, régebben a kézművesség hobby volt, játék. Az jelentette az igazi pihenést, mikor minden rendben volt, mindenféle munka elvégezve, és akkor, nyugodt lélekkel fűzni vagy festeni, az volt a kikapcsolódás. Igenám, de most már a kézművesség a munkám!

Mégis. Előbb a takarításnak kellett meglenni, amit bármikor megtehetek, amit bárki megtehet, ami már nem is volt égető, hiszen majdnem kész voltam már, mégis azt helyeztem előbbre, a fűzés elé, amikor is (pénzért) megrendelt karkötőt kellett (volna) csinálni.

Miért? Melyik buta dogmát hittem el? Azt, hogy az nem lehet munka, amit szívesen csinálok? Vagy azt, hogy a kézművesség csak játék, nem komoly munka?

Könyv - mégis

Visszavonom.

Tegnap le akartam én menni a könyvtárba, de gyanúsan régi volt az a bejegyzés a neten, gondoltam, a biztonság kedvéért letelefonálok, mielőtt elindulnék. (Ehhez a elbizonytalanodás-érzéshez jelentősen hozzájárult, hogy Pál fura hangsúllyal kérdezte: biztos?) Nem is vette fel senki :(

Szóval valami más úton-módon kell kitudnom, miként működik a könyvtár, így falusi módra. Mivel ilyen vészhelyzet állt elő, ráfanyalodtam, hogy mégis kicsit alaposabban átvizsgáljam a két ház könyv-gyűjteményét. És lám, kiderült, hogy ha nem is sok, azért néhány érdekesnek ígérkező regény akad. Amilyen tempóban olvasni fogok (elalvás előtt néhány oldal, kávézás mellett, vagy amikor egyedül eszem...), ez a pár darab kitart nekem pár hónapig ;)

A Mester és Margaritával kezdtem.

(Igen, pont ezt a kiadást, és pont a narancs-fekete karkötőt fűzöm most, jól mutatnak együtt...)

Könyvkupac az ágyban

Nagyon hiányzik az olvasás. Mármint a szépirodalom. Tudod, amikor nem tudod letenni a  könyvet.

Itt rengeteg könyv van, de regény csak elvétve, max gyerekkönyv, de az is kevés. És elalvás előtt olyan jó lenne egy-két pihentető oldalt olvasni. (Nem okoskönyvet!). Tegnap elég későn kerültem ágyba, de azért már nagyon feszített ez az igény, hát beletúrtam a könyvespolcba.

Találtam mesekönyveket, de ahhoz nem volt kedvem, végül bemásztam az ágyamba egy mesekönyvvel, egy fasiszta Németországról szólóval meg Tom Sawyerrel. De mire ez utóbbihoz értem (kiderítvén, hogy az első kettő nem jön be és tudván, hogy ebben nem csalódhatok), addigra már csak másfél oldalra volt erőm :)

Ma háromtól van nyitva a könyvtár a faluban. Asszem lesétálok.

A seholcímű lány

Imádom, hogy az összes barátaim, rokonaim és üzletfeleim lemennek hídba, összezavarodnak, visszahívnak és egyeztetnek, mikor megadom nekik a postacímemet. Az internetes címbediktálók - beleértve az okmányiroda lakcímbevallóját - konkrétan visszadobják, hogy ilyen nincs is, de főleg nem engednek tovább. Telefonon egyeztetni kell, és kézileg rögzíteni, vagy kamuból beírni, hogy 1. Olyat is találtam, hogy "közterület neve: puszta". Namondok, ez az. Beírom, bejelölöm, visszadobja, ilyen nincs. TE AJÁNLOTTAD FEL, VAZZE! :)))

Két falu között a pusztában lakni nagyon mulatságos dolog :)

Új beszerzés

Ma rendeltem először a gyöngyös nagykerből :) Kipróbálás, de lehet, hogy jobb lesz, mint az "eredeti".

Amikor ideköltöztem, egyetlen aggodalmam volt: honnan szerzem be a gyöngyöket. Itt ugyanis egyetlen bolt van, ahol kapni azt a fajtát (japán miyuki), amit én használok, dupla áron, kábé 4félét, 1.300 Ft-nyi távolságra. Ez azért gáz, mert nem lehetek ennyire drága!

Volt egy alternatívám, hogy időnként felmegyek Pestre, de egy dolog, hogy egy teljes nap, másik dolog, hogy csomó pénz.

Ehhez képest találtam egy webshop-ot, ahol minden van, amit szeretek, annyiért, mint Pesten volt, ráadásul valszeg mindig ugyanazok vannak (nemám, hogy félbemaradnak a cuccaim, csak mert egyszerűen nincs többé az a szín!), és ha előre utalok, 200 Ft (!!!!) a szállítás. Ja, ötezer felett, de hát az hamar megvan ;)

Na kérem, kíváncsi vagyok!

Tejbe mártott popó

Nehogy azt hidd, hogy a fényképezés működik! Csak kerestem más megoldást. Legalább kidobhatom a tejesdobozt a szobámból: napok óta ott őrizgetem, hogy meg tudjam mutatni.

........

Nos kérem szépen, kérdésem van. Vajon ki gondolja, hogy szívesebben megveszek egy tejet, ha az a képzet születik meg az agyamban, hogy ebben valaki megmártotta a s..gét? (Bocsánat, de ezt érzem). Még ha mégoly formás is, és egyébként tök jó ez a kép, de most komolyan.

Fejtegethetném tovább akár marketing szempontból is, hogy ki is vásárol? A nők. Maximum párban, de a férfi egyedül szerintem elég ritkán. És a nők (meg a párjuk mellett vásároló férfiak abban a pillanatban) nem annyira gerjednek a popsijukat mutogató csinos nőcikre... De nem fejtegetem. Legalább a világoskék színvilág stimmel ;)

Egér helyett

Itt is van ám cica. Micónak hívják, hosszú-hosszú fekete szőre van (ja, három állat él itt, mind fekete...). Nekem fura volt picit az elején, de mostmár megszoktam, és jó felvenni, mert bújós. Néha nagyon is, tegnap alig tudtam megcsinálni a hasizom-gyakorlataimat miatta, lefeküdtem a földre, és rögtön ott termett :)

A napokban jól megtréfálta a bandát, csak épp senki nem nevetett. Na jó, utólag. De amikor elkezdett terjengeni a lakásban valami iszonyú, átható bűz, akkor még egyáltalán nem örültünk... Elindultunk a szag után, és nagy nehezen rátaláltunk két réteg szőnyeg alá rejtve egy kis vakond néhány napos, oszló tetemére. Brrr.

Szőnyeg kimos, alatta súrol, illóolajjal öntöz és füstölőt éget + néhány nap, és ismét kibírható a lakás. De jó :)

Persze eszembe jutott a régi sztori, mikor a régi cicánk a régi gyerek régi bakancsába rejtett egy márnemtommilyen hullát. Szegény kölyök, gyanútlanul húzza fel a bakancsot... Azóta is ellenőrzi az ilyen magas szárú cuccokat, mint a sivatagiak skorpió ellen :)

Jaaaaj, hogy kell ezt...?

Ma ragyogó nap volt egész nap, ehhez képest bent dekkoltam (egész nap), és vasaltam. Elismerem, a vasalást - azon túl, hogy már meglehetősen égető volt (nem szó szerint!!!) - csak arra használtam, hogy ha már bezárkózom, legalább történjen valami hasznos is.

Egyedül akartam lenni kicsit. Naná, hogy hétvégén jön rám, mikor közösségi program van. Át akartam gondolni kicsit ezt az anyaság-kicsit-közelebbről dolgot.

Tegnap befutott a gyerekem: egyszercsak telefonált, hogy egy óra múlva itt lesz. Nem, nem engem akart látni, csak kellett neki ballagásra cucc, és hazajött érte. Ma visszament a ballagásra, és már húzott is tovább. De mégiscsak bő egy hónap alatt már másodszor volt itt, és ha akarnám, minden héten elugorhatnék Csongival a suliba, és beszélhetnénk. Magyarul, talán kiolvaszthatnám kicsit a szívemet. Amikor Pestre mentem, arra rendezkedtem be (itt belül), hogy fél év alatt nemigen fogom látni, és hát így is volt. És mikor volt egy olyan verzió, hogy ott is maradok, hát, akkor bizony fel kellett készülni, hogy ez már mindig így lesz. Most kaptam az örökkéből bő egy évnyi haladékot.

Egyébként flájlédi ezerrel, átugrottam a negyedik napot. Kicsit tömény egyszerre kezdeni a fogyival, de mivel mindkettő külön-külön valójában csak szüneteltetve volt pár hétig, nem olyan gáz.

Virágok

A volt (?) pajzstetves virágom kezd magához térni. Végső kétségbeesésemben átmostam ecettel. Tudom, hogy durva, de valahol olvastam valamit valamiről (bocs, tényleg nem emlékszem), amiből arra a következtetésre jutottam, hogy a pajzstetvek se szeretik. Jó, hát sejtettem, hogy a virág se, de annak szegénynek már annyira mindegy volt... Már csak száranként két levélke árválkodott rajta. Igen, kevesebb, mint a legutóbbi fényképen...) Aztán volt vagy két hétig épen majdnem meg nem fagyós hidegben.

Most le akartam fényképezni, és már megint nem tudok (igen, pont mint akkor), de rájöttem, hogy nem is baj, mert most ugyanolyan, mint azon a képen volt :) Visszafejleszti a leveleit, bár én azt szeretném már, ha az ágak alsó rügyei is megindulnának...

A csillagvirágot is le akartam fényképezni, és nem sikerült, de az nem baj, mert azt találtam a neten ;). Ez a virág arról nevezetes, hogy ahol kislánykoromban éltem, ott nagyon sok volt, és anyák napjára mindig ilyet szedtem Anyunak. Aztán elköltöztünk, és nagyon sokféle vidéken éltem, de soha sehol... (akkor álltam át az orgonára, de nagyon hiányzott). És amikor a Balaton-felvidékre költöztem pár éve, akkor megint láttam - egy-két szálat. És itt? Tömeg és özön és áradat :)

Flájlédi - megint, újra, itt is

Nem tudom, mi van, nem tudok képet feltölteni. Se ide, se a facebook-ra. Hm.

Ma felszámoltam az utolsó költözős dobozt. Tudom, elég sokáig húztam. Papírok, iratok, ilyesmik voltak benne, és rájöttem, hogy azért nem pakoltam még ki, mert nem volt hova. Miután a pincében találtam egy helyes kis fehér polcot, mindjárt volt kedvem kirámolni. Az egyik ruhásszekrényt is felszabadítottam magamnak (ja, mert elegem volt abból, hogy nem volt hová tenni a csakegyszervoltrajtamtisztákközénemdemégaszennyesbese ruhákat most, hogy naponta ötször kell átöltözni az időjárás miatt).

Miután így végre mindennek, de tényleg mindennek helye lett, és miután már berendezkedtem de tényleg, és miután most olyan időszak van, hogy semmi komolyabbra nem figyelek (műszaki rajzolás lesz, meg a FogyiKlub-ot tartom most jobban szem előtt), jöhet a flájlédi.

Első nap: mosogatófényesítés :)

Néha kettesével veszem majd a fokokat, mert egy-két rutin megmaradt. Úgymint az ágy és környéke, a reggeli, a mozgás...

Reggeli kert

Lefényképeztem, de aztán letöröltem :(

Hajnali hatkor kidobott az ágy. (Kezdődik...) Kiültem a keleti teraszra napfelkeltétnézni-kávézni. Ilyen most a kilátás (a két héttel ezelőttihez képest):

(ide jönne még egy kép, de az Istennek se akar feltöltődni)

És mivel ilyen remek-kellemes reggel volt, és nyugi és várhatóan még sokáig nyugi, ráugrottam az edényalátétre. Hatszirmú virágra volt fűzve, de négyzet alakúra (na azt a fényképet töröltem le sajnos). Mindenesetre, ha már ez az életvirága motívum annyira kerülget, és itt ennyire belső életet élő emberek élnek élünk, nagyon snassz, hogy ez itten négyzet alakú legyen. Nosza, átfűztem :)

(ide jönne még egy kép, de az Istennek se akar feltöltődni)

Naptár a la majorság

Valamikor réges régen még nem volt minden istenhátamögötti helyen (mint ez itt :P) kalendárium, se köpönyeg.hu, de még internet vagy rádió se.

Ezt itt például úgy oldották meg, hogy a ház egyik (nyilván a megfelelő) falába ilyen különös, ferde kis ablakot vágtak. A nyári napéjegyenlőség szent pillanatában ért oda a nap, hogy ezen a kis ablakon besütött. Az intéző (ugyebár ;) ) ezt figyelte, és onnan tudta, hol állunk a nyárban. Tudod: aratás, vásár, satöbbi.

Na? Jó, mi? :)

........

Ja, még valami, BoSzi kedvéért ;). Megoldódott a fényképezőgép-kálváriám: itt végre van olyan töltő, ami még az én elem-akkumulátoraimat is feltölti. Rendesen. Aaaaannyira jó :)

Státusz

Az eredeti státusz, amire szegődtem, a gondnoki. De valahogy nem voltam kibékülve ezzel a megnevezéssel. Nem tudom, miért, asszem - a gondnok ismerőseim tevékenységi körét tekintve - nekem szinte azonos a takarítóval. Ami egyrészt nem igaz, tehát hülyeség, másrészt nincs nekem azzal se gondom, takarítok én, ha kell, akár pénzért is, nem derogál nekem semmi munka.

Csak éppen a munkakörömben ezen túl szerepel még egy csomó szervezés, levelezés, ügyintézés és telefonálás, gondoskodás és (előre)gondolkodás a fizető és egyéb szállóvendégekről, házak karbantartása, festése, sőt, némi internet-marketing is. Kis weboldalszerkesztés, szóróanyag-összeállítás, na meg számítógépes programmal (AUTOCAD) műszaki rajzolás, dokumentációk összeállítása, kis kiállításszervezés...

Épp megfogalmaztam magamban elégedetlenkedő sóhajaimat, mikor égi sugallatszerűen hasított belém, mi is vagyok itt. Hát INTÉZŐ :) Ha már uradalmi major, ha már birtok volt ez a hely eredetileg, hát leszek én itt az intéző. néni.

Na. Ez így rendben van.

Mindezen sokoldalúságom ellenére, mely szerint olyan vagyok itt, mint valami csillagpoliéder, legjobban egy egészen triviális dologért zártak a szívükbe: a kelttésztáimért :) A hét receptet azóta továbbfejlesztettem kibővítettem fahéjassal, csokidarással, metélőhagymással és fokhagymással. Hamarosan kifejlesztek egy oregánós-olivaolajos meg egy csokidarás-briósos változatot. Ja, meg valami sajtosat esetleg...

Bevallom

Jó régen írtam, és nemcsak az elfoglaltság miatt. Igaz, közben elutaztam, és visszajöttem, de attól még...

Az igazi oka a hallgatásomnak az, hogy folyamatos lelkendezésben vagyok. Annyira jól alakulnak a dolgok, és annyira simul a lábam elé az út, annyira tökéletes megoldások születnek, hogy gyakorlatilag tízpercenként elöntött a boldogság és ujjongtam. Attól tartottam Azt gondolom, hogy ezt megélni elég jó érzés, de olvasni minimum unalmas, ha nem is mindjárt visszatetsző. Ha már a körülöttem élő embereknek el kellett viselniük, legalább Te úszd meg :) ;)

Mitől barátság a barátság?

Van egy barátnőm. Meséltem róla egy társaságban, és szinte szó szerint kicsaptam vele a biztosítékot. Nem értettem, és elgondolkodtam.

Ez a barátnőm most 18 éves (ja, én 42 vagyok), amikor megismerkedtünk, annak az iskolának lett épp a diákönkormányzati vezetője, ahol én szülőaktivista vagyok. Akkor 16 volt. Nagyon sokat dolgoztunk már együtt, sok ötletet kiagyaltunk, megvalósítottunk, problémákat megoldottunk, egyikünk sem boldogul a másik nélkül ebben a munkájában (ja, nálunk így megy ez), és nagyon sokat beszélgettünk. A közös munka önmagában gyakran fordul barátsággá, de volt még egy közös alap, hasonló szerelmi gondjaink voltak akkoriban :) ;)

A társaság szerint minimum hozzá kéne tennem, hogy "kis" barátnőm. És én ezt nem értem. Csak hasonló korú emberrel kapcsolatban beszélhetek barátságról? Vagy hasonló élettapasztalatnak kell lenni? Vagy most mi van?

Mitől barátság a barátság? De most tényleg. Hogy mindketten sokat tudunk egymásról? Hát, ez stimmel. Tudod, "mindig barátom leszel, mert túl sokat tudsz"... Vagy hogy gyakran találkozunk? Vagy hogy felváltva fizetjük a kocsmai számlákat? (Ez az egy, amiben a kapcsolatunk egyirányú: mindig én fizetek, és ha telefonon beszélünk, az én számlámról megy. Ez az egyetlen, amiben tekintettel vagyok a korára). Vagy hogy alkoholt is iszunk? Vagy mi? Még azt se mondhatnám, hogy nem szolgálunk egymás épülésére. Nekem nyilván más irányú tapasztalataim (is) vannak, meg talán több is, bizonyos dolgokban, és ezt néha elkéri. De nekem is sokat ad, és elgondolkodtató, frissítő, mikor azzal az ártatlansággal, tisztasággal kerülök szembe, ami egy tinédzserben van. Önkéntelenül is szembesít az akkori önmagammal, és ez felér néha egy pszichológusi kezeléssel...

Nem ő az egyetlen barátom, és nem ő a legjobb. De tény, hogy kevés olyan dolog van, amiről ne tudnánk beszélni.

Az a paródia jut eszembe, amit gyerekkoromban láttam talán a Szeszélyes Évszakokban, mikor a hülye szülők azt gondolják, hogy attól, hogy két gyerek egyidős, automatikusan majd barátok lesznek. Minden hasonló korú ismerősömet a barátomnak kellene tartanom, és minden nem hasonló korú tabu?

Két napja ezen gondolkodom, de még mindig nem jöttem rá, pontosan mi is volt a probléma.

És a vetemény

Szerencsésen befejeztem a festést. Mármint a házét.

Most elutazom, megcsinálok egy másik projektet, de nem szívesen ;) Mármint a melónak örülök, persze, csak elmenni már nem olyan jó innen. Vígasztalásul megölelhetem a fiamat. Az is valami :)

A következő kedden már nem, de arra gondoltam, miután Csongi, a szomszédom minden kedden megy a suliba szakkört tartani, néha elmegyek vele, és kérek egy-másfél órányi audienciát méltóságos utódomtól. Talán kapok. Néha. Ha időben szólok, mert éppenséggel a szerda még kemény nap, mármint keddi készülés szempontjából.

Ma - a festés mellett - borsóvédelmi nap volt. Valaki (némi nyomozás után arra jutottunk, hogy valószínűleg Micó, a macska) rendszeresen kapirgál a veteményesemben. Ej-ej. Micsoda szerencsés véletlen, a szomszéd udvaron egekig ér a metszett faágakból emelt kupac. Szereztem pár ágat (van köztük jó szúrós is), és szépen betaragattam vele az ágyásokat. Mellesleg a fokhagyma és a retek már kibújt, most pedig finom csendes eső locsolgatja. A borsót is persze.

Egy életem, egy halálom, dughagyma nélkül haza se jövök!!

Ó, jaj

Azt hittem, a tetőtér festése ripsz-ropsz megvan, max 4-5 óra még, takarítással együtt. De hát nem annyira úgy van...

Magas, tehát kell a létra, de tudod úgy meghosszabbítva. Csakhogy a padlóból 3-4 négyzetméter a lépcsőfeljáróra húzott farostlemez. Nem elég, hogy arra nem állsz rá, és nem támasztasz rá létrát a közepére, de csinál 3 centi szintkülönbséget, és a szélére már rá kellene támasztani, különben nem éred el, amit kell, de akkor meg billeg. Más helyeket meg tök jól el lehetne érni, ha nem kettőslétraként használnád, hanem támasztva, de szőnyegpadló van, tehát muszáj nejlonnal letakarni az egészet (mivel nem függőleges a felület, folyik a festék szanaszét), azon meg úgy csúszna ki alólam a létra, hogy öröm lenne nézni. Ja, meg leesni róla.

Száz szónak is egy a vége: többnyire tovább tart kitalálni, hogy jutok el egyes felületekig, mint befesteni.

Úgyhogy ezennel, mennék is folytatni...